A Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. 2008-ban tendert írt ki emelődarus szolgálati gépjármű beszerzésére, melyet a Volvo Hungária Kft, a Volvo Truck Corporation magyarországi leányvállalat nyert meg. A különleges kiképzés alapos tervezési és kivitelezési feladatokat rótt mind a Volvo alváz, mint a felépítmény tekintetében, így az átadására 2009. április 15-én a Volvo Hungária cinkotai úti telephelyén kerülhetett sor. A jármű a speciális feladatnak megfelelően egyedülállóan különleges alvázzal és felépítménnyel rendelkezik, a BKV Zrt. Járműműszaki Főmérnökség, Villamos Szakszolgálat, Zavarelhárítás üzemeltetésében elsősorban a BKV vaskerekes járműveivel (HÉV, villamos, fogaskerekű) kapcsolatos műszaki mentési feladatokat fog ellátni, valamint a vállalaton belüli egyéb logisztikai feladatokat. A Volvo FM 400 LE-s, 8x4 tehergépjármű alváz, melyet egy 13 literes EURO 4-es motor hajt speciálisan megerősített alvázak kapott, amire többek között a jármű elején lévő túlnyúlásra szerelt mintegy 2.5 tonnás ellensúly elhelyezése miatt is szükség volt. Az első tengelycsoport maximális terhelhetősége 18 tonna, a hátsóé 26 tonna, az EBR-VEB7 pedig jelentős, a Volvo VEB+ motorfékével megegyező, maximálisan mintegy 480 LE fékezőerő biztosít, melynek nagy része már alacsony fordulatszámnál rendelkezésre áll. A mellékhajtás maximálisan 100 kW teljesítményt és 600 Nm nyomatékot biztosít a speciális felépítmény működtetéséhez.Az alváz végében kapott helyet a végtelen körbefordulásra képes Palfinger PK74002E típusú, rádió távvezérlésű daru, melynek maximális teheremelő-nyomatéka 688000 Nm, maximális emelőkapacitása 23 tonna, mely súlyt akár órákon keresztül képes mozdulatlanul tartani. A kitalpalás teljesen automatikus a 8,6m szélességben hidraulikusan kitolódó támaszokkal és 180 fokban hidraulikusan felhajtható lábakkal. A fülke tetején Hella gyártmányú szirénával egybeépített fényhíd, míg a jármű oldaláról nyitható, vízmentesen záródó szekrény teszi kompletté a járművet a speciális feladatokra.